Veszélyes anyagok azonosítása és eltávolítása otthon - A penész

A veszélyes anyagok koronázatlan királya: a penész

Az épített környezet, és ezen belül is a háztartások leggyakrabban előforduló, egészségre közvetlenül ártalmas jelensége a penészesedés. Ez leginkább az elhasználódott hőszigetelő rendszerekre – vagy sok esetben a teljes hiányukra -, a lakók életvitelére, valamint a vízvezetékek karbantartásának elhanyagolására vezethető vissza. A nagyléptékű kitettség esetében átfogó és megfizethető megoldásokra volna szükség a kármentesítéshez, de a megvalósíthatóság és a hatékonyság számos esetben vagy a lakók/tulajdonosok közömbösségén bukik el, esetleg az anyagi lehetőségeiken.

A penészesedés az előkelő, első helyet tölti be a veszélyes anyagok listáján. Ennek oka nem az, hogy az azbeszt vagy az ólom a penésznél kevésbé veszélyes, hiszen ez nem lenne igaz.

A problémát az emberi hozzáállás jelenti:

  • Egyrészt azért, mert amíg az azbeszt és az ólom említése pánikszerű reakciót vált ki az emberekből, addig a penészesedésre rengetegen hajlamosak csupán legyinteni, annyira megszokott az épített környezetben.

  • Másrészt, amíg az azbeszt eltávolítását kizárólag szakemberek végezhetik, addig a penészfoltokkal mi magunk vesszük fel a harcot, de sajnálatos módon megfelelő információk és védőfelszerelés nélkül. (Még akkor is, ha a kitettség és kiterjedés megüti azt a mértéket, amikor már megfontolandó volna a szakemberek bevonása.)

Penésztelenítés otthon

 Természetesen amennyiben a kitettség mértéke kicsi, mi magunk is eltávolíthatjuk a penésztelepeket.

A penésztelepek azonosítása

Az egészségünkre veszéles anyagok közül a penész jellemzően a rosszul szigetelt háztartásokban keletkezik, általában a hőhidak, csepegő/szivárgó vízvezetékek mentén. Sajnálatos módon „megszokott” jelenség az ablakpárkányoknál, a mennyezet sarkaiban, a padló és a fal találkozási pontjánál. A rosszul szellőző mellékhelyiségekben, konyhákban gyakori a teljes falfelület penészesedése. 

Azt hihetnénk, hogy könnyű felfedezi a penésztelepeket, ez azonban nem igaz. A már kialakult és elterjedt penészesedés persze jellemző elváltozásokat okoz a felületeken, de a kezdődő penészesedés nem mindig látható, érzékelhető. Gyakran a padlófelületek alatt telepszik meg a penész, és csupán a kellemetlen szag árulkodik a jelenlétéről.

Az a tévhit is akadályozza a felismerést, miszerint a penész zöld, vagy fekete. Sajnos, ez is tévedés. A penésztelepek ugyanis ennél, mondhatni változatosabb színvariácókban is megjelenhetnek, például szürke, fehér, barna, piros és pasztellszínű elváltozások formájában bárhol a lakásban. Első látásra nem is vesszük észre, hogy bizony penészgombáktól hemzseg az otthonunk.

A penész eltávolítása otthon

Semmiképp se töröljük le! Sem a száraz, sem a nedves törléssel nem pusztul el a penészgomba, ellenben ezzel elősegítjük a spórák terjedését, ezért ezt a módszert semmiképpen se alkalmazzuk.

A veszélyes anyagok, köztük a penész eltávolításának is vannak hagyományos házipraktikái, melyek kisebb léptékű fertőzöttség esetében hatékonyan alkalmazhatók.

Az alábbi vegyszeres oldatokat szórófejes flakonba töltve használjuk a penésszel szennyezett felületeken:

  • klór: klórtartalmú penésztelenítő készítmények használata, vagy otthoni elegy készítése (1:9 arányú hypo-víz keverékkel fröcsköljük be a penészes felületet.) Hátránya, hogy elszíneződik tőle a festett falfelület.

  • borax: nemcsak a falakról, hanem a penészes textiliákról is eltávolítható a penész boraxszal. A falra 1l vízhez 2dl boraxot, a textiliákhoz 6dl forró vízhez 1dl boraxot keverjünk.

  • ecet: a házi praktikák királyaként az ecet természetesen nem maradhat ki az otthoni penésztelenítési körképből sem. A 20%-os ételecetet higítatlanul használjuk a penésztelepeken.

  • ammónia: 1:1 arányban vízzel keverendő, 10 percnyi hatóidő után kell leöblíteni, majd felitatni a nedvességet. A nem porózus felületeken alkalmazható.

  • hidrogén-peroxid: higítatlan formában alkalmazandó, 10 perc hatóidő után száraz törlőkendővel, vagy papírtörlővel itassuk fel.

  • szódabikarbóna: a penészes textíliák mosásakor adagoljuk a mosószer mellé.

  • teafaolaj: egy csésze vízhez 1 tk. teafaolajat adjunk, a keveréket szintén permetezés útján juttassuk a kezelendő felületre. 10 perc hatóidő után száraz törlőkendővel, vagy papírtörlővel itassuk fel.

A penésztelenítés során minden esetben gondoskodjunk a megfelelő személyi védőfelszerelésekről:

A veszélyes anyagok, így a penész eltávolításához is erősen javasolt a védőfelszerelés viselése, hiszen nemcsak a penészspórák belélegzését, bőrünkön, hajunkon való megtapadását kell megelőznünk, de a penésztelenítéshez használt vegyszerek belélegzését is.

  • védőkesztyű: mivel kemikáliákkal dolgozunk, vegyszerálló kesztyűt viseljünk a penész eltávolítása közben.

  • csuklyás overál: a penész eltávolítása időigényes és eléggé piszkos munka. A ruházatunk védelmére ezért olyan munkavédelmi overált válasszunk, ami szellőző alapanyagból készült, vegyi védelmet biztosít és szakadásálló.

  • légzésvédő eszközök: ügyeljünk arra, hogy olyan légzésvédőt, például maszkot, vagy félálarcot válasszunk, ami nemcsak a porállagú részecskék, de a vizes/olajos bázisú, porlasztott anyagok belégzését is meggátolja. Nemcsak a penészspórák, de az eltávolításukhoz használt veszélyes anyagok, vegyszerek belégzését is meg kell akadályoznunk.

  • védőszemüveg: a penészspórák a szem nyálkahártyáján keresztül is bejuthatnak a szervezetbe, ezért használjunk körkörös védelemmel rendelkező szemüveget. Ha dioptriás szemüveget hordunk, olyan védőszemüveg modellt válasszunk, ami a rendszeresen viselt szemüvegünk felett is használható.

Ózonnal a penész ellen

A végső megoldás minden esetben, a teljeskörű penésztelenítés után a renoválás, azaz, ha szükséges, a fertőzött felületek eltávolítása és a szerkezetek újraépítése. Amíg még menthető a szerkezet, de a penésztelepek kitettsége túl nagy léptékű, hívjunk szakembert. A penész professzionális eltávolításának módszere az ózon alkalmazása. Ez a művelet teljes mértékben vegyszermentes és nem igényel semmilyen különleges előkészületet. Még csak ki sem kell pakolni a fertőzött helyiséget.

Éppen ezért akkor is megfontolandó az ózonos penésztelenítés, ha közepes mértékű fertőzöttséggel állunk szemben, mivel az ózon teljes mértékben kiirtja a penésztelepeket a spórákkal együtt. Az ózon további előnye, hogy nem kizárólag a fertőzött felületeken hat, hanem a levegőben, a bútorokon, a háztartási eszközökön, a szőnyegen, drapérián megtapadt spórákat és apróbb telepeket is elpusztítja.

Bár a rendszeres ózonos kezelés tartós eredményt hoz, de mint oly sok más esetben, a penésztelenítés első lépése is a megelőzés!