Miért és hogyan használjuk a szemkimosót

A szemet veszélyeztető kockázati tényezők

 

Egy korábbi cikkünkben már részletesen kitértünk arra, hogy a szemet milyen mechanikai, kémiai, vagy biológiai kockázatok érhetik életünk során. Azt már tudjuk, hogy munkavédelmi szemüveg használatával a balesetből adódó kockázatok javarésze elkerülhető. A védőszemüveg használata azonban nemcsak a balesetmegelőzés szól, hanem a szemet érő UV-sugárzás szövetkárosító hatásának csökkentéséről is.

Természetesen nem járhatunk egész nap védőszemüvegben. Nonszensz volna a reggeli kávé mellé odakészíteni a saválló lencséjű szemüveget, csak mert aznapra ecetes salátát terveztünk készíteni, vagy a hőálló védőszemüveget, csak mert a rántott hús sütése közben kifröccsenhet a forró zsiradék.

Komolyra fordítva a szót, bizony vannak olyan otthoni tevékenységek, amikor eszünkbe sem jut, hogy közben a szemünk is megsérülhet. Ilyen például a lefolyótisztításhoz, amihez mindenképpen javasolt a védőszemüveg használata.

 A szemkimosó állomás otthoni elhelyezésekor ügyeljünk annak tisztaságára és akadálymentes megközelítésére.

A veszélyforrások helytelen felmérése

Azokon a munkahelyeken, ahol korróziót, súlyos irritációt vagy állandó szövetkárosodást okozó, vagy a felszívódáskor mérgező vegyi anyagok rendszeres használata állandó veszélyforrást jelent, a munkavédelmi előírások szerint szemkimosó, vagy más néven szemöblítő állomást kell telepíteni. Ugyanez érvényes azokra a munkakörökre, ahol a mechanikus sérülések kockázata is magas, például a nagy sebességgel szóródó apró részecskék miatt. A biztonságos munkavégzést ezen felül egyéni védőeszközök (PPE) – kesztyű, kezeslábas, védőszemüveg, maszk, védősisak – teszi lehetővé, beleértve akár az arcvédőt, látómezőt is.

Az, hogy a munkahelyeken ennyire szigorúak a munkavédelmi előírások figyelmeztetésül kellene, hogy szolgáljon. Otthon azonban, a ház körüli munkák során, vagy hobbi tevékenységeink végzése közben gyakran egyáltalán nem viselünk semmilyen védőfelszerelést. Csak akkor kezdünk el kapkodni, amikor már megtörtént a baj, és az esetek többségében tiszta, langyos vízen kívül nincs más lehetőségünk és eszközünk a probléma orvoslására.

A sérülést okozó anyagok gyakran nagyon rövid beavatkozási időt tesznek csak lehetővé, melyet túllépve már nem előzhető meg a tartós szöveti károsodás. Az időérzékenységen túl az is problémát okoz, hogy bizonyos vegyi anyagok nem közömbösíthetők tiszta vízzel, illetve esetenként fokozzuk a bajt, ha vízzel mossuk ki a szemet.

Ilyen esetekre célszerű otthonainkban is szemkimosó állomást telepíteni, valamint különböző kiszerelésű, hordozható szemkimosó folyadékot tartani.

 

A gyorsan repülő/szóródó részecskék, fröccsenő folyadékok otthon, a ház körüli munkák, kertészkedés, vagy hobbitevékenységek, barkácsolás közben is veszélyeztethetik a szemünket.

Szemkimosó állomás otthon

  • A szemkimosó állomás rendeltetésszerű használatát nem árt néha csukott szemmel gyakorolni egy barát vagy családtag segítségével és fontos, hogy a gyermekeinket is megtanítsuk a használatára.

  • Olyan magasságban helyezzük el a szemkimosó állomást, hogy gyermekeink is használni tudják.

  • A szemet érő esetleges szövetkárosodás időérzékenysége miatt a lakás több pontján is tegyük elérhetővé a hordozható szemöblítő folyadékot. (A munkavédelmi előírások maximum 50 méter távolságot írnak elő a munkaállomás és a szemöblítő állomás között, aminek 10 másodperc alatt elérhetőnek kell lennie.)

  • A szemöblítő állomásnak mindig tiszta állapotban kell lennie, hogy a sérült szem állapotát ne súlyosbítsuk  még egy fertőzéssel is.

  • Legalább ekkora figyelmet fordítsunk az akadálymentesítésre, hogy elkerüljük a további baleseteket.

 

A szemkimosó használata

  • Tartsuk nyitva a szemünket, miközben a folyadék végig folyik a szemgolyókon.

  • Mozgassuk a szemünket, hogy a szemkimosó a lehető legnagyobb felületen érje a szemet.

  • Mossuk meg mindkét szemet, akkor is, ha csak az egyik szennyezett.

  • Ha kontaktlencsét használunk, szemöblítés előtt távolítsuk el.

  • Nem szabad kézzel, vagy bármilyen más eszközzel leszorítani, nyomás alatt tartani, dörgölni a szemet!

  • Minimum 15 percig, vagy szükség esetén még tovább öblítsük a szemet. Akár addig is kitolhatjuk a szemöblítés idejét, amíg a segítség megérkezik.

A szemkimosó használatára tanítsuk meg a gyerekeket is, valamint arra, hogy hogyan és honnan kérhetnek segítséget olyan esetben, ha nem vagyunk mellettük.

Fontos!

  • Ha szemünket vegyianyag szennyezés éri, sürgősségi beavatkozás javasolt, vegyük igénybe a szemészeti klinikák segítségét.

  • Mivel egy ilyen helyzet vészhelyzeti elsősegélynyújtásnak minősül, sem előre egyeztetett időpont, sem beutaló nem szükséges.

  • Ha kirándulni megyünk, ne felejtsük el magunkkal vinni a szemöblítőt.